Őszintén fogalmam sincs, hogyan jutottam el idáig. Egyre kuszábbak a dolgok, némelyik lány 1 szavamért az enyém lenne, de a másikkal a puszta beszélgetésért is harcolni kell, de nem ereszt. De ami "borzasztóbb", hogy sokan vannak, amit nem értek, hiszen nem is nagyon ismerkedek. Furcsa mód egyikkel se köteleztem el magam, de ha megtenném az biztosan rosszul esne a többinek. Mi ilyenkor a teendő? Senkit nem akarok megbántani, de úgy érzem 1 barátnő mellett lenne most igazán teljes és minden tekintetben jó az életem. :) A legnagyobb baj talán a döntés képtelenség, hiszen mindannyian fontosak, ki kicsit, ki nagyon, ki a múlt miatt, ki a jelen miatt, de nem tudom elengedni egyiküket sem. KELLENEK! De ezzel a ragaszkodással csak magamat hozom rosszabb helyzetbe. De talán elég lenne, ha szóra bírnám azt aki nem akar beszélni és nem szólítanám azt aki akarja, hogy hívjam. (neveket nem használok) Az aki beszélni sem akar nagyon közel áll hozzám, talán még most is a legközelebb, hiszen olyan érzéseket pendített meg bennem korábban amit azóta se senki más, de ez talán már csak a múlt. Akkora hibát mint vele még nem követtem el és nehéz helyrehozni. De Ő még most is sokkal jobban motivál mint akárki más, ő az én "csodaturmixom/gumibogyószörpöm". Még mindig jó érzéssel tölt el ha eszembe jut, bár az egyre ritkább sajnos. Fontos, de talán már túlságosan fél attól, hogy újra fájdalmat okozok neki (nem fizikailag, azt soha!), pedig nagyon szeretem és nem akartam bántani. Ez még egy komoly harc lesz...
A többiek valahogy elérik, hogy jól érezzem magam és boldog legyek, de valahogy hiányzik az a +, hiányzik a dolgok lelke. Így amikor nincsenek velem, nem gondolok rájuk, nem érzem azt h szükségem van arra, hogy újra ott legyenek ahol én.

Sok lesz ez... erre még visszatérek! Csak előre! További szép napot! Már ha ebben az esőben lehet szép....

Ui.: A lakással kapcsolatban sikerült elköteleznem magam és már minden sínen van. Végre :)