Üdv! Ismét sokáig volt csend, lustaság, melankólia és egyéb dolgok miatt, de igyekszem pótolni a mulasztott napokat (heteket). Maratoni hétvége lesz! Csak előre!
Csak tudni kell, hogy ki beszél kivel...

Képzelt "riport"

- Szia!
- Szia! Hogy vagy?
- Köszönöm, jól. Hát te? Minden rendben?
- Igen, köszönöm minden rendben.
- *mosoly*
- Miért vagyunk itt?
- Hogy beszélgessünk.
- Hol is vagyunk pontosan?
- A fejemben.
- Azt tudom, te képzeltél el, de attól még hülye nem vagyok ;) A helyre gondoltam, ITT laksz?
- Neeem, sajnos nem. De majdnem... az egy másik történet.
- Aha... Szóval miről szeretnél beszélni pont VELEM?
- Tudod, rég beszéltünk és eszembe jutottál.
- Éértem és csak úgy eszedbe jutottam?!
- Én sem értem, hogy...
- Kezd rossz irányt venni a történet
- Nyugi, semmi extra csak eszembe jutottál, gondoltam rád, ez baj?
- Nem kéne, hogy eszedbe jussak én se gondolok rád!
- Oh.. Tényleg?! Ezért reagálsz ilyen hevesen?
- Jaj, hagyjuk már ezt. Ne kezd el!
- Dehogy kezdem, de ha már elképzeltelek beszélgessünk! Kérlek...
-*nagylevegő* *erőltetett mosoly* Hogy vagy?
- Látom nagy erőfeszítésedbe került... de köszönöm, jól vagyok, kicsit több szabadidőm van mint kellene de minden rendben van.
- Jó neked... nekem megint nincs semmi szabadidőm nincs.
- Sejtettem, neked ez sosem volt az erősséged. Nekem is csak úgy, hogy nem csináltam semmit.
- Most, hogy sikerült? Mert azt hallottam, hogy haladsz.
- Előre dolgoztam :) Szokatlan mi?
- Neeem, na jó de! De örülök, hogy végre jó úton vagy.
- Én is! Csak kár, hogy ezt valaki már nem látja...
- Hidd el látja!
- De nem érdekli...
- Érdekli is csak...
- Ha érdekelné, megkérdezné!
- Látom a derűlátásod és pozitív gondolkodásod még a régi.
- Ajj! Most mond, hogy nincs igazam vagy, hogy alaptalanul gondolom így!
- Ne forgasd ki! Egyszerűen nem lehet... értsd már meg!
- Mindent lehet csak akarni kell.
- Jaj, ne legyél már ilyen értetlen, a történteket nem tudod megmásítani...
- Nem is akarom, ezek miatt változtam. Csak zavar, hogy nem részesül belőle, nincs itt, hogy lássa.
- Erre nem tudok mit mondani... Miért fontos ez neked?
- Mert utálom, hogy olyannak ismer amilyen már nem vagyok. Amilyennek soha nem akart látni.
- Sajnálom.
- Áh... Nem érdekes, csak néha fáj. Az hogy elrontottam, hogy későn léptem utálom az egészet
- Na! De most minden sikerül, nincs lehetetlen. Talán ez is sikerülhet!
- Most már képes lennék rá, felnőttem hozzá, csodás lenne. De nem tudom... Nem tudom érdemes-e foglalkozni vele. Érzem, hogy nemes cél lehet, de ugyanakkor értelmetlen kapálózásnak is érem. Nem jó ez így.
-*megölel* Hidd le jó lesz! Ezt is megoldod.
- Ha te mondod...