Elsőszámú Indián rege

Ősi történetet mesélek el most nektek, melyet a nagyszellem őrzött meg a tűzben, a hegyi patakokban és a préri szeleiben. Egy harcos legendáját, akinek nem csak eszménye, de ő maga is halhatatlan. A harcosról aki egyesítette törzseinket és aki miatt mindenki irigyli az indiánok szívdöglesztő kinézetét és a hosszú haját.
Fejét sosem hajtotta álomra faluban, nem kedvelte a sátrazást, különc életet élt, miután megunta a farkasokkal táncolást az őzekkel tért nyugovóra, akik befogadták mivel az ő szeme is épp oly ragyogó és ártatlan volt mint minden őznek, nem is beszélve mérhetetlen aranyosságáról. Ez a harmónia akkor teljesedett be amikor elszívta a békepipát a vérnyúllal, így békét hozva az erdőlakóinak.
Úgy élt mint bármely más indián, haját tollakkal díszítette, harc előtt arcára csíkokat festet és tiszteletben élt a természettel.  Mikor reggel halat fogott puszta kézzel, azt tette olyan gyorsasággal, hogy mire a partra dobta halakat azok már levoltak pikkelyezve. Mikor a friss zsákmánnyal visszatért a táborba annyira sietett, hogy a prérin legelésző bölények feldőltek mikor elszaladt mellettük.
Már bizonyára rájöttél, hogy ez a büszkeharcos GüzüMüzü. A harcos aki megelőzte a sast ami hírül vitte az északi törzseknek, hogy jöjjenek le a hegyekből, mert kész a hal vacsora. Pedig később indult és meg állt CSBT-t inni. Az ő hívására nem mondhattak nemet, így egyesültek a klánok. A visszaúton megkívánta a málnát, amit egy medve mancsán pillantott meg. Olyan gyorsan vette el, hogy mikor megette és megsajnálta a macit aki így hoppon maradt, volt ideje egy közeli méh kaptárjának mézét, a málna helyére csempészni, persze úgy hogy kiszedte belőle a méheket. A maci azóta sem érti miért méz ízű a málna.
Mikor a sápadt arcú betolakodott az "újvilágba" és felperzselte falvainkat, eltulajdonította földeinket, elrabolta asszonyainkat, Ő kiállt és nem hátrált meg, szembeszállt a bitorlókkal. A népének a lovait is erőszakkal elvették így gyalog indult musztángért, majd perceken belül több száz ügető vadlóból álló ménnel tért vissza. Hatalmas mindent eldöntő csatára készültek, ahol az ég a földre száll, az egyik kultúra megsemmisül és már csak a szikrázó éjszakai égbolton járhat táncot az istenekkel. A sápadt arcúak vezetője egy magas és jóvágású tábornok volt. Elszántsága, bátorsága vetekedett a legjobb indián harcosokéval, de rossz cél vezérelte, sosem hátrált meg, alig várta a pillanatot, hogy szembenézhessen a hírhedt GüzüMüzüvel és összemérjék erejüket.
A katonák már felsorakozva várták az indián csapatokat a tisztás déli oldalán, magabiztosak voltak. De amikor a földön pattogni kezdtek a kisebb kavicsok és a szemben lévő dombra tekintve több száz vad, a csatakiáltásoktól még veszélyesebbnek tűnő indián vágtatott feléjük mind nagyot nyeltek. A tábornok szemében perzselő harci kedv égett és lóra utasította embereit. Amikor a csapatok felsorakoztak nyomasztó csönd kerekedett, csak GüzüMüzü állt lova hátára. Majd 1 szaltó után, homorítva a földre vetette magát. Híresen kemény hasizmaival ekkor olyan lökéshullámokat generált amitől minden katona leesett a lováról és menekülni kezdett, az indiánok mind utánuk! Mikor elült a nagy porfelhő csak az ezredes ült a lován szemben GüzüMüzüvel. Aki közel ügetett hozzá majd két-három méteres távolságból figyelték egymást és leszálltak a lóról. A tábornok hirtelen rálőtt GüzüMüzüre, aki háttal szaladt el a golyó elől míg az a földre nem hullt. Míg GüzüMüzü visszaért a tábornok körülnézett és megvilágosodott, hogy rosszul cselekedett. Békét ajánlott, melyre el is szívták a békepipát és a törzs tagjává tették, viszonzás képen GüzüMüzüt tiszteletbeli ezredessé tette saját seregében. A tábornok és GüzüMüzü vértestvérek lettek, ami a legerősebb kötelék harcos és harcos között. Miután ellovagoltak a naplementébe GüzüMüzü barlang festményen örökítette meg népe történetét, míg én megírtam ezt a rövid történetet, mely csak részben tükrözi királyságát és szuperségét (szuperseggét).
Boldog Szülinapot GüzüMüzü ezredes!!
                                                          A tábornok.